Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

Kagylót enni

Hogyan kell kagylót enni?

Fekete kagylo.jpg

A kagyló a tenger többi gyümölcséhez hasonlóan sok fehérjét és telítetlen zsírsavat tartalmaz, a benne található anyagok megakadályozzák a koleszterin felszívódását, ráadásul afrodiziákumként is használják. Nem mindenkinek egyértelmű azonban, hogyan lehet gusztusosan kivenni a kagyló húsát a héjak közül. Az alábbiakban ehhez adunk jó tanácsokat.

Lépések

Csipesz-módszer

  1. Az első kagyló héját nyissuk szét, majd a kagylóhúst emeljük ki egy villával.
  2. Az üressé vált héjat ezután használjuk csipeszként: a következő kagylók húsát ezzel fogjuk meg és emeljük ki a héjukból.

Kanál-módszer

  1. A kagyló héját feszítsük szét úgy, hogy elpattanjon, a két fele elszakadjon egymástól.
  2. Az „üres” héjat ezután használjuk kanálként: csúsztassuk a másik félben maradó hús alá, válasszuk el a héjtól és emeljük ki.

Étteremben

  1. Ha a kagylót héj nélkül tálalják (például saláta vagy tésztaétel részeként), a kagylót villával illik fogyasztani.
  2. Szintén villával emeljük ki a kagyló húsát, ha azt fél héjban tálalják. (Ekkor általában speciális osztrigavillát is találunk a tányér mellett).
  3. Ha egész kagylót tálalnak fel, akkor az osztrigavilla mellé olykor kagylófogót is kapunk, amivel a héjakat stabilan tudjuk tartani. Ha nem kapunk ilyen speciális eszközt, nyugodtan használhatjuk az első héjat csipeszként. Ügyeljünk rá, hogy a mártást ne csöpögtessük le! Az üres héjakat tegyük egy külön erre a célra előkészített kistálba. Az étkezéshez csak hüvelyk-, mutató- és középső ujjunkat használjuk, és időnként töröljük meg őket a kagylóételhez felszolgált citromos vízben vagy törlőkendőben.

Tippek

  • A kagylók táplálkozásmódjuk miatt (kiszűrik és elraktározzák a tengerben található anyagokat) vírusokat is terjeszthetnek. Tavasszal és nyáron ráadásul a szaporodási időszak miatt kevésbé intenzív a kagyló íze. Ezért a népi bölcsesség azt tanácsolja, hogy csak „r” betűs (r betűre végződő) hónapokban fogyasszunk kagylót. (Szeptember, október, november, december, január, február.)
  • Az osztriga szintén a kagylók közé tartozik, azonban általában nyersen fogyasztják: citrommal és fűszerekkel ízesítik, majd kiszürcsölik a héjból.

Amire szükséged lehet

  • Kagyló

Figyelmeztetések

  • A földimogyoró után a kagylóra allergiás a legtöbb ember, ezért ha nem fogyasztottunk még kagylót, először csak kis mennyiséget együnk belőle.
  • Olyan kagylót ne együnk meg, amely főzés közben nem nyílt szét.

Kapcsolódó videók

Források, hivatkozások

Az oldal szerzői

JViki