Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

Képet méretre vágni Paint programmal

Hogyan kell képet méretre vágni Paint programmal?

Paint-logo.png

Nem minden számítógépen fut profi képszerkesztő program, pedig sokszor van szükség arra, hogy egy-egy fotót méretre vágjunk. Szerencsére erre a Paint program is lehetőséget ad, ami a legtöbb Windows-os gépen elérhető. Az alábbi lépéseket követve akár egy kép közepéből is pontosan akkora részletet lehet kivágni, amekkorára szükség van.

Lépések

  1. Nyisd meg a megvágni kívánt képet a Paint programmal.
  2. Az ablak alján a program jelzi, hogy mekkora a pontos mérete (pixelben). Ha esetleg túl nagy a kép ahhoz, hogy kiférjen a képernyőre, a Nézet menüpontban kattints a kicsinyítés gombra, amíg az egész fotót nem látod. Kep-vagas-1.jpg
  3. Ezután érdemes felmérni, nagyjából milyenre kell megvágnod a képet. Tegyük fel, hogy mi egy keskeny, 1200x600 pixeles csíkot szeretnénk vágni a fenti fotóból úgy, hogy rajta legyen a pillangó, de a jobb sarokban lévő fekete kövek már ne látszódjanak a végeredményen.
  4. Először vágjuk le azt a részt, amit mindenképpen el akarunk tüntetni – a fekete követ. Az egérrel álljunk a kép jobb szélének közepén megjelenő kis fehér négyzet fölé. A kurzorból oldalra mutató nyíl lesz. Ekkor nyomjuk le az egér gombját, és húzzuk befelé a kép szélét. Közben figyeljük az ablak alján a kép új méretét, nehogy többet vágjunk le, mint kellene. (Ha a kép szélessége 1200 pixel felett van, az nem baj!) Ha nagyjából jónak tűnik a végeredmény, engedjük fel az egér gombját. Kep-vagas-2.jpg
  5. Ezután állítsuk be a kép végleges szélességét. A felső menüsorban válasszuk az Átméretezés lehetőséget. Az előugró ablakban válasszuk azt, hogy a kép méreteit képpontban mutassa a rendszer. A „Méretarány megtartása” opció legyen bepipálva – különben a program eltorzítja a képet! Ezután írjuk be a vízszintes mérethez a kívánt értéket (a példánkban 1200). A program automatikusan megváltoztatja a függőleges értéket is. Kattintsunk az OK gombra. Kep-vagas-3.jpg
  6. Most már csak a kép magasságát kell beállítanunk. Ha egyszerűen a kép aljából akarunk levágni, akkor a 4. lépésben leírtakhoz hasonlóan egyszerűen levágjuk a felesleges részt: megfogjuk a kép alsó szélének közepén lévő kis fehér négyzetet, és addig húzzuk felfelé, amíg a kép magassága 600 pixelre csökken – ezt a képernyő alján látjuk.
  7. Ha a kép tetejéből is szeretnénk vágni (például el akarjuk tüntetni a lepke szárnyai feletti részt), akkor válasszuk a felső menüben a Kijelölés eszközt, azon belül is a Téglalap alakú kijelölést (általában ez az alapbeállítás, ha nem, akkor a lefelé mutató kis nyílra kattintva választhatjuk ezt a lehetőséget). Az egérrel menjünk a kép egyik szélén arra pontra, ahonnan el akarjuk kezdeni a vágást, majd egyszerűen húzzuk addig az egeret, amíg a kívánt területet sikerül kijelölnünk. A szaggatott vonallal jelzett kijelölt terület nagyságát a teljes képmérettől balra láthatjuk az ablak alján. Vigyázat, ha elengedjük az egér gombját, a kijelölést már nem tudjuk folytatni! A kijelölés megszüntetéséhez át kell kattintanunk a kép egy másik részére, majd újra kell kezdeni ezt a mozzanatot.
  8. Ha kicsinyítve nézzük a képet, akkor nem biztos, hogy pontos méretet tudunk vágni (pár pixellel kisebb-nagyobb lesz a kijelölt, illetve levágott rész). Ilyenkor érdemes nagyítani a fotón a Nézet menüpontban, majd újrakezdeni a kijelölést/vágást úgy, hogy nem látjuk a teljes képet.
  9. Ha sikerült pontosan a kívánt méretet kijelölni, akkor kattintsunk a felső menüben a Körülvágás gombra. Kep-vagas-4.jpg
  10. A fenti lépéseket felcserélhetjük, kombinálhatjuk attól függően, hogy milyen képpel dolgozunk. Ahogy láttuk, a Paintben a kép aljából és jobb széléből viszonylag egyszerűen lehet vágni, a problémát inkább a felső és a bal oldali rész jelenti. Ezekben az esetekben úgy is kezdhetjük a munkát, hogy kijelöléssel+körülvágással nagyjából levágjuk a felesleges részeket, majd a kelleténél egy kicsit nagyobbra méretezzük át a fotót, és az utolsó pixeleket a kép jobb szélének és aljának levágásával állítjuk be.
  11. Ha kész vagyunk, kattintsunk a képernyő jobb felső sarkában található Mentés gombra, vagy az alatta lévő Mentés másként opciót választva új néven is elmenthetjük a megvágott képet – így az eredeti is megmarad, ha esetleg szükség lenne rá.

Tippek

  • Ne ijedjünk meg, ha valami nem sikerül elsőre, a Visszavonás gombra (visszafelé mutató nyílra) kattintva újrakezdhetjük az elrontott lépést.
  • A képek vágását, szerkesztését érdemes nagyobb monitoron és egy jobb, finomabb egérrel végezni.
  • Ha nagyon nem boldogulunk a Paint programmal, akkor a képek átméretezését és vágását a Microsoft Office Picture Manager nevű programmal is végezhetjük – ez a legtöbb Windows-os gépre szintén telepítve van. A kép megnyitásához válasszuk ezt a programot, majd a felső menüben kattintsunk a Képek szerkesztése… gombra, és válasszuk a Levágást. Itt a kép felső és bal széléből is rugalmasabban lehet elvenni, és átméretezésre is van lehetőség.

Amire szükséged lehet

  • Paint
  • Megvágni kívánt kép

Figyelmeztetések

  • A fenti leírásból is látható, hogy bár a Paint programmal is lehet képet vágni, de kicsit nehézkesen. Ezért ha rendszeresebben kell képet vágnunk vagy szerkesztenünk, akkor érdemes beszerezni egy profi képszerkesztő programot – az ingyenesen elérhető szoftverek közül talán a Gimp a legjobb választás, de sok lehetőség van.

Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

JViki