Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

Imádkozni

Hogyan kell imádkozni?

Az imádkozás egyfajta beszélgetés Istennel, éppen ezért talán az a legfontosabb, hogy válasszunk nyugodt helyet, ahol zavartalanul tudunk Istenhez fordulni. Mivel az emberiség a vallás szempontjából is igen sokszínű képet mutat, ezért az imának számos fajtája lehet. Az alábbi Hogyan kell cikkben az imádkozással kapcsolatos általános tudnivalókat foglaltuk össze.

Lépések

  1. Biztosíts megfelelő körülményeket és kellő időt az imára! Az imádkozás egy belsőséges cselekedett, az Istennel való párbeszédhez azonban nyugodt körülményeket kell teremteni, és kellő időt kell szánni rá.
  2. Válaszd ki az ima jellegét! Lehet spontán imádkozni, tulajdonképpen bármilyen helyzetben, ahol kellő nyugalom vesz körül, vagy szervezett keretek között, például templomban, szentmisén, vallási összejövetelen, melyeknek része a közös imádkozás is.
  3. Válaszd ki az ima célját! Imádkozni több okból lehet, lehet például rendszeres napi cselekedet, melyben pusztán Istenhez való viszonyodat, hitedet erősíted. A bűnbánati ima során a vallásod által elítélt cselekedet kapcsán gyakorolhatsz megbánást. A közbenjárás szintén lehet az imádkozás témája, ekkor valakiért imádkozol, például egy beteg rokonért, a gyógyulás érdekében pedig Isten segítségét kéred.
  4. Helyezkedj el az imádkozásnak megfelelő pozícióba! A vallások többsége más-más pozíciót javasol az imádkozásra. Az iszlám például előírja, hogy az imádkozás során a Mekkában lévő Kába felé kell fordulni.
  5. Kezdd el az imádkozást! Ha még nem tudsz fejből egyetlen imát sem, akkor szerezz be egy imakönyvet, amiben számos, a legkülönfélébb helyzetekre illő imádságokat találsz. A különböző imák nem csak így, de vallási közösségekben is megtanulhatók.
  6. Fejezd be az imádkozást! A különböző vallások esetében más-más az ima befejezésére utaló cselekedett, a keresztények például az ámen szóval zárják az imádkozást, az iszlám hívők pedig fejüket jobbra fordítva – úgy, hogy közben lássák vállukat – a következőt mondják: A sszalamu alejkum va rahmatul-lah! (Allah békéje és kegyelme legyen veletek).

Tippek

  • „Bármit kértek bizalommal imádságaitokban, megkapjátok azt.” (Márk 9,23; Máté 21,21-22)
  • „És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, a kik a gyülekezetekben és az utczák szegeletein fennállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat. Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.” (Máté 6, 5-13)

Figyelmeztetések

  • Ha valamiért imádkozol, az ima befejezését követően figyelj oda cselekedeteidre, ne tégy olyat, ami épp imáddal ellentétes!

Amire szükséged lehet

  • Nyugalom, ellazult állapot, a külvilág kizárása.
  • Imakönyv.
  • A vallásodnak megfelelő közösség.

Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

Bianka, Hogyankell