Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

Feljelenteni valakit

Szerkesztés Hogyan kell feljelenteni valakit?

Kalapacs 1.jpg

Feljelenteni, azaz a büntetőeljárást elindítani valaki ellen akkor kell, ha törvényszegő módon viselkedik, bűncselekményt követett vagy követ el. A büntetőjog szerint összefoglaló néven bűncselekményeknek nevezzük a társadalomban nem kívánatos, közösségellenes magatartásokat. Pontos fajtái nehezen különíthetők el, de ez már jogi kérdés. A lényeg, hogy fel kell ismerni a törvényt és szabályokat sértő viselkedéseket. Feljelentést bárki tehet, sőt, bizonyos esetekben az is büntetendő, ha a nyilvánvaló törvénysértést elmulasztjuk megtenni.


Szerkesztés Lépések

  1. Próbáld körülhatárolni, milyen bűncselekményt véltél felfedezni! Nem az a lényeg, hogy az éppen hatályos Btk. (Büntető törvénykönyv) paragrafusait fejből tudd, hanem csak próbáld meghatározni, mivel is állsz szemben. Csak hogy néhányat említsünk: kábítószerrel kapcsolatos dolgok, gyilkossággal kapcsolatos, lopással kapcsolatos, korrupcióval kapcsolatos stb.
  2. Biztosan alá tudod támasztani szilárd tényekkel a bűncselekményt? Fontos átgondolni, mivel ha nem rendelkezel kellő mennyiségű és hitelességű bizonyítékkal az ügyben, akkor nem tudsz érvényt szerezni feljelentésednek. Ráadásul, ha valótlant állítasz, könnyen eshetsz te is bűncselekmény vádja alá a hamis tanúzással.
  3. Fogalmazd meg körültekintően magadnak a feljelentést! Nem elég szilárd tényekkel a kezedben a feljelentést megtenni, hanem normálisan, világosan megfogalmazva elő is kell tudnod adni azt. Ha úgy gondolod, hogy a tényeknek elégnek kell lenni egy ilyen procedúrához, akkor bizony tévedsz. Meglehet, hogy pont a hanyag fogalmazásnak és előadás miatt nem indítják el az eljárást.
  4. Írásban vagy szóban? Mind a két módon lehet feljelentést tenni valaki ellen, rajtad áll, hogy melyiket választod. Ha inkább leírnád, akkor azt feladhatod postai úton, vagy leadhatod személyesen is a helyi/kerületi ügyésznél vagy nyomozó hatóságnál. Szóban is el lehet mondani az ügyészségen vagy a nyomozóknak, ilyenkor ők foglalják írásba, majd hitelesítened kell az aláírásoddal. Létezik úgynevezett telefontanú is, tehát akár telefonon keresztül is tehetsz feljelentést, ilyenkor utólag foglalják jegyzőkönyvbe és hitelesítik aláírásoddal, amit mondtál.
  5. Ha minden adatot beszereztél, és eldöntötted a feljelentés módját, akkor tedd csak meg! Írd fel, hogy pontosan kit gyanúsítasz és szerinted mivel, valamint mellékeld a bizonyítékokat is. A neten szerencsére sok mintát találsz, így van miből kiindulnod. Természetesen a te adataid, mint feljelentő is szükségesek, így készülj ezekkel is!
  • Ha még soha nem tettél még feljelentést, kérj segítséget jogi képviselőktől, ügyvédektől!
  • Ha anyagiak miatt ki szeretnék kerülni az ügyvédi tanácsadást, akkor érdemes szóban megtenned a feljelentést a helyi/kerületi nyomozóhatóságnál, hiszen ott majd segítenek neked a megfelelő és körültekintő jegyzőkönyvet felvenni.
  • Ha írásban adod fel a feljelentést, érdemes ajánlott levélként küldened!


Szerkesztés Amire szükséged lehet

  • Bizonyítékok
  • Precíz fogalmazási készség
  • Papír és toll


Szerkesztés Figyelmeztetések

  • Jól gondold át, miért teszel feljelentést! A bűncselekmény vádja nem gyerekjáték, mind a két fél részéről komoly következményei lehetnek, főleg, ha ártatlanul vádolsz meg valakit!


Szerkesztés Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

Noatah