Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

Akváriumi halat tartani

Szerkesztés Hogyan kell akváriumi halat tartani?

Akvariumi-hal-gondozas.jpg

Az akvárium maga a csoda: egy önálló víz alatti világ, amely képes fennmaradni teljesen idegen környezetben – persze ehhez folyamatos gondoskodásra is szükség van. Még fontosabb azonban, hogy alaposan megtervezd az akváriumot, mielőtt belevágnál a díszhalak tartásába. Az alábbiakban röviden leírjuk a legfontosabb tudnivalókat kezdő akvaristák számára.

Szerkesztés Lépések

Szerkesztés Az akvárium megtervezése

Egy szinte önálló ökoszisztémát nem egyszerű létrehozni és fenntartani. Ha el akarod kerülni a csalódást és a frissen beszerzett díszhalak gyors pusztulását, érdemes alaposan megtervezni az akváriumot.

  1. Mérd fel a lehetőségeidet! Minél nagyobb egy akvárium, annál könnyebb fenntartani benne az élet fennmaradásához szükséges egyensúlyi állapotot. 30 literesnél kisebb akváriumban nem lehet díszhalat tartani, de még ezt a méret is csak speciális esetekhez való (például a halivadékok számára vagy karanténozáshoz). A legjobb, ha 100-150 literes akváriummal tudsz kezdeni – ehhez viszonylag sok helyre és egy rendkívül stabil bútorra lesz szükséged.
  2. Tájékozódj a szükséges felszerelésről! Az akvárium (üvegtartály) mellett vannak még olyan alapvető berendezések, amelyek elengedhetetlenek a díszhalak tartásához. A szakkereskedésekben segítenek kiválasztani a megfelelő eszközöket, de röviden összefoglaljuk, mire és miért van szükség:
    1. Szűrő: Az akváriumban folyamatosan keletkeznek szennyeződések és méreganyagok, amelyeket ki kell szűrni a vízből. Vannak külső és belső szűrők, de alapvetően az akváriumban lévő víz mennyisége határozza meg, hogy milyenre lesz szükséged.
    2. Levegőztető: ez biztosítja a halaid számára az éltető oxigént, emellett a víz átmozgatásában is részt vesznek. Vannak szűrővel kombinált, illetve külön telepíthető levegőztetők is.
    3. Fűtés: Kezdők számára általában trópusi díszhalakat ajánlanak, amelyeknek viszont folyamatosan legalább 24 fokos vízre van szükségük. Ha a lakás hőmérséklete akár időszakosan is ez alá csökken, szükség van a fűtésre. A fűtőberendezések természetesen csak akkor kapcsolnak be, ha a víz hőmérséklete a beállított hőfok alá csökken.
    4. Világítás: Bár a díszhalak általában nem igénylik a fényt, az akvárium ökoszisztémájához elengedhetetlen növények elpusztulnának nélküle. Természetes fénnyel, az ablak elé állítva az akváriumot nem érünk el megfelelő hatást (a tavak és folyók vizét nem világítja át oldalról a nap, a túlságosan sok fény hatására csak algásodni fog a víz). A világítás megtervezésekor az akvárium mérete mellett ügyelni kell a fénycső teljesítményére is, e két paraméter határozza meg, hogy mennyi ideig kell majd működnie a világításnak. Érdemes egy időzítős kapcsolót is beszerezni, hogy mindig azonos napirend szerint működjön a világítás (ezt a halak gyorsan megszokják és életmódjukat is ehhez igazítják).
  3. Ismerkedj meg az akváriumi halakkal! Ha díszhalat szeretnél tartani, nem elég annyit tudnod, hogy ennek a nagynak szép piros az uszonya, az a kicsi kék meg gyorsan mozog. Mindegyik halfajnak megvannak a saját igényei, amelyeket biztosítanod kell. Van, amelyik hal a keményebb, más a lágyabb vizet szereti; az egyik a talajon szeret turkálni és sok búvóhelyre van szüksége, a másik épp ellenkezőleg a nyílt vízben szeret úszkálni. Vannak halak, amelyekből csak egyetlen párt tarthatsz egy akváriumban, mások viszont 8-10 egyedet számláló rajokban érzik jól magukat. Azzal is számolnod kell, hogy az akváriumi halak egyik népszerű csoportja (az elevenszülők, például a guppi, a xifo és a molly) gyors ütemben szaporodik, másoknál meg az jelenthet gondot, hogy nagyon nagyra nőhetnek. „Ökölszabályként” elmondható, hogy 1 liter vízben 1 centiméternyi hal képes megélni, vagyis egy 100 literes akváriumban kb. 20 db 5 cm-es halat tarthatsz. Ha több fajtát szeretnél telepíteni egy akváriumba (ezt hívják társas akváriumnak), akkor a kiválasztásnál az összeférhetőségre is figyelned kell.
  4. Ne feledkezz el a dekorációról sem! Egy pusztán vízzel feltöltött akváriumban nem mutatnak túl szépen a halak, és sokáig életben sem tudnak így maradni. A dekorációhoz, vagyis az akvárium berendezéséhez ugyanis sok olyan elem tartozik, amelyek segítenek fenntartani a biológiai egyensúlyt, ezért ezek szerepéről is érdemes tájékozódni:
    1. Akváriumi talaj/aljzat: biztos láttad már, hogy a legtöbb akvárium alját apró szemű kavics vagy homok borítja. Ez egyrészt a mechanikai szűrés miatt fontos, másrészt kapaszkodót kínál a növényeknek. A kavics/homok alá a növények számára speciális táptalajt is lehet tenni. Ha a kavicsot nem szakkereskedésből szerzed be, akkor mindenképpen alaposan, többször át kell mosni, mielőtt az akváriumba kerül!
    2. Növények: A növények biztosítják a halak számára az oldott oxigént, és segítenek kiszűrni a bomlástermékeket, mérgező anyagokat. Ahogy a halaknál, itt is számtalan fajból válogathatsz, a levelek változatos mérete, színe és formája izgalmas dzsungellé változtatja az akváriumot. A növényeknek szintén vannak speciális igényeik, amelyek általában a víz keménységére és az akvárium méretére vonatkoznak, ezeket a vásárláskor érdemes figyelembe venni. Ha olyan halakat szeretnél tartani, amelyek előszeretettel fogyasztanak növényi táplálékot, akkor vastagabb levelű, keményebb növényeket kell beszerezned.
    3. Egyéb díszítő elemek: Vannak halfajok, amelyeknek szüksége van búvóhelyre – ezt általában kerámia eszközökkel lehet biztosítani, de nagyobb kövekből is építhetsz számukra kis barlangot. Faágakat és gyökereket a természetes hatás fokozása mellett azért érdemes az akváriumba tenni, mert egyes halak szívesen rágcsálják őket. A kereskedésekben ezeken kívül még sokféle díszítőelem (kincsesláda, kalózhajó, színes gyöngy/kavics, kagylóhéj) kapható, ezek használata már csak ízlés kérdése, a halak számára nincs jelentőségük. Az akvárium mögé tehető hátterek szintén pusztán a látványt fokozzák.

Szerkesztés Az akvárium elindítása

Ha mindennek utána néztél, és eldöntötted, milyen akváriumot szeretnél, itt az ideje a tettek mezejére lépni. Sajnos az akvárium beindítása nem megy egyik napról a másikra, szükség van egy „érési” időszakra, ha a halaidnak a kezdetektől jó körülményeket szeretnél biztosítani.

  1. Szerezd be az akváriumot, a műszaki berendezéseket és a talajt!
  2. Mindent moss át alaposan tiszta csapvízzel. (Mosószert ne használj!)
  3. Egy stabil bútordarabra (masszív asztal vagy speciális tartóállvány) tegyél valamilyen puha alátétet: vékony szivacsos anyagot vagy egy puha, varrás nélküli frottírtörölközőt. Ez segít eloszlatni az apró egyenetlenségeket, amelyek károsíthatják az akvárium üvegét.
  4. Helyezd az alátétre az üvegtartályt úgy, hogy egyetlen irányba se lógjon le róla, teljes felületével stabilan feküdjön.
  5. Önts néhány liternyi vizet az akvárium aljára, majd szórd bele a választott aljzatot is (így az apró kavicsok kisebb eséllyel karcolják meg az üveget). Az aljzatnak nem kell simának lennie, az akvárium hátsó részén állhat nagyobb halmokban, fokozva ezzel a természetesség érzését.
  6. Töltsd fel vízzel az akváriumot. Ha apró szemű homokot használtál talajként, akkor óvatosan öntsda vizet a tenyeredbe a homok felett, és innen csorgasd ki, hogy minél kevésbé kavard fel az aljzatot. A víz valószínűleg így is zavaros, homályos lesz az első órákban.
  7. Helyezd el az akváriumban a műszaki berendezéseket: a szűrőt, a levegőztetőt, a fűtést és a világítást. A szűrőt és a fűtést mindenképp indítsd el, de akár a világítást és a levegőztetőt is beüzemelheted.
  8. Járasd így az akváriumot néhány napig, hogy a víz leülepedjen, a szűrő kivonja a szennyeződéseket és beinduljon a víz érése, vagyis az akvárium egyedi ökoszisztémájának kialakulása a mikroszkopikus élőlényekkel.
  9. Ezután kezdheted betelepíteni az akváriumot növényekkel. A megvásárolt vízinövényt otthon alaposan mosd meg a csap alatt. Ha kis cserépbe van ültetve, akkor ezt vágd le róla és távolítsd el a gyökereket borító szivacsos anyagot is. Ezután ültesd el úgy, hogy maradjon helye a növekedéshez. A nagyobb, magasabb vízinövényeket tedd hátrébb, a kisebbeket pedig az akvárium előterébe. Ha egyéb dekorációs elemeket (köveket, gyökereket, műanyag vagy kerámia tárgyakat) is használnál, akkor azokat is tedd az akváriumba a növényekkel együtt.
  10. Járasd így az akváriumot legalább még egy hétig, de akár hosszabb türelmi időt is hagyhatsz. A növényekkel együtt további mikroorganizmusok érkeznek az akváriumodba, ezek elszaporodásához, a víz „éréséhez” kell némi idő. Ezalatt a szűrőben megkezdik működésüket azok a hasznos szűrőbaktériumok, amelyek képesek lebontani a vízből kivont anyagokat. A növények gyökere elkezd nőni, így a halak már nem tudnak bennük annyi kárt tenni.
  11. Csak ezután szerezd be az első halakat. Egyszerre ne vásárolj többet 5-10 darabnál, fokozatosan népesítsd be az akváriumot. Hazaérkezés után a halakat tartalmazó zacskót tedd az akvárium vizébe anélkül, hogy kibontanád rajta a csomót. Hagyd így lebegni, hogy a hőmérséklet kiegyenlítődhessen a két folyadék között. Fél óra után nyisd ki a zacskó száját, és egy keveset engedj bele az akvárium vizéből. Ezt többször ismételd meg, hogy a keveredés lassú legyen, a halak folyamatosan szokjanak hozzá az új közeghez. Végül egy határozott mozdulattal öntsd át őket a vízzel együtt az akváriumba.
  12. A következő halcsapat beszerzésével várj pár napot. Amikor meghozod őket, ne tedd egyből az akváriumba, hanem „karanténozz”: egy nagy, tiszta vödröt vagy kisebb üvegtartályt tölts meg félig az akváriumi vízzel, félig csapvízzel, majd pár napig ebben tartsd a halakat, mielőtt hálóval átemeled őket a végleges helyükre. Így ha esetleg a stressz vagy betegség miatt elhullana egy-kettő, nem fertőzi meg a már beszoktatott halakat.
  13. Az akváriumot természetesen bármikor kiegészítheted növényekkel, dekorációs elemekkel vagy új halakkal (ebben az esetben se mulaszd el a karanténozást). Ügyelj arra, hogy ne zsúfold túl az akváriumot, hiszen a halak és a növények is növekedni fognak!

Szerkesztés Az akvárium gondozása

Az akvárium világa nem teljesen önfenntartó: a halaknak eleségre van szüksége, az ürüléket és a szennyeződéseket pedig időnként el kell távolítani. A jól működő akvárium gondozása a beindításhoz képes minimális, de rendszeres odafigyelést igényel.

  1. Minden nap nézd át tüzetesen az akváriumot. Számold meg a halakat és ellenőrizd, hogy jól van-e mindenki.
  2. Minden nap adj a halaknak egy kevés eleséget. Az etetést próbáld mindig ugyanabban az időszakban végezni – a halaid gyorsan megtanulják a napirendet és várni fogják a finom falatokat. Egyszerre csak nagyon kevés eleséget adj nekik, amit azonnal el tudnak fogyasztani. (A halak igen keveset esznek a természetben, a túletetés betegségek kialakulásához és a víz algásodásához vezet!) Használj felváltva többféle tápot, esetleg élő vagy fagyasztott eleséget, hogy az étrendjük kiegyensúlyozott legyen. Az eltérő igényű halakat külön-külön is etesd (pl. az algaevőket a talajra süllyedő növényi tablettával).
  3. Hetente végezz részleges vízcserét és kisebb takarítást. A vízcserére azért van szükség, mert a legjobb szűrés mellett is felhalmozódnak a vízben a bomlástermékek, szennyezőanyagok. A halaid csak akkor maradnak egészségesek, ha időnként friss vizet kapnak. Egy vékonyabb műanyag csővel szívasd ki az akvárium vizének 10-30%-át – ha ügyes vagy, ezzel együtt az ürüléket is ki tudod porszívózni. Ha szükséges, töröld le az üvegről és a növények leveléről az elszaporodott algát, majd pótold a vizet olyan csapvízzel, amit 1-2 napig pihentettél és szellőztettél, hogy kimehessen belőle a klór. A halakat nem kell kivenni, az nagyobb stresszt jelentene számukra, mint az, hogy belenyúlsz a vízbe. Ha gyakorlottabbá válsz, nagyjából fél-egy óra alatt végzel a heti karbantartással – ennyit megérdemelnek a kedvenceid, nem?
  4. Havonta-negyedévente végezz nagytakarítást. A „nagytakarítás” ebben az esetben nem azt jelenti, hogy lecseréled az összes vizet és mindent átmosol – pedig lehet, hogy elsőre ez tűnne logikusnak. Csakhogy a víz teljes cseréjekor elpusztulna a halakon és a növényeken kívül minden más élőlény, többek között a hasznos lebontó baktériumok is. A nagytakarítás ezért csak annyit jelent, hogy a szokásos heti vízcsere alatt kiveszed és áttörlöd a műszaki berendezéseket és nagyobb dekorációs elemeket is. A szűrő szivacsát mindig a leeresztett akváriumi vízben öblítsd ki, soha ne csapvízben, mert a klór elpusztítja a hasznos baktériumokat! Ha szükséges, ilyenkor visszavághatod a túlburjánzó növényeidet is.
  5. Rendkívüli helyzetek:
    1. Ha azt látod, hogy egy halad beteg (furcsán úszik, megváltozik a színe, esetleg magatehetetlenül sodródik az aljzaton vagy a víz tetején), azonnal ki kell venned a többiek közül. Egy kisebb akváriumba vagy tiszta vödörbe engedj az akvárium vizéből, pótold ki csapvízzel (az a legjobb, ha van kéznél pihentetett víz), és ebbe tedd át a beteg halat. Gondoskodj a levegőztetésről és esetleg a szűrésről is, de aljzat és növények erre az ideiglenes helyre nem kellenek. A normál akváriumban végezz nagyobb (kb. 30-50%-os) vízcserét. Konzultálj a díszállat-kereskedés szakembereivel a beteg hal kezeléséről – de számolj azzal, hogy ezek az érzékeny állatok ritkán élik túl a súlyosabb kórokat. Az elkülönítés célja így elsősorban a többi hal egészségének megőrzése. A beteg halnál használt hálót alaposan mosd át, mielőtt újra a normál akváriumba nyúlnál vele.
    2. Ha arra gyanakszol, hogy a halaid szaporodni fognak, konzultálj a szakkereskedés eladóival, és szerezd be az ivadékok elkülönítéséhez és neveléséhez szükséges eszközöket. Számolj azzal, hogy a legtöbb esetben nem veszik át a szaporulatot, a kishalak elhelyezéséről magadnak kell gondoskodnod.
  • Egy 100 literes akvárium ára a szükséges kiegészítőkkel (szűrő, levegőztető, fűtés, világítás) jelentősebb összeget képvisel, a dekoráció vagy a halak ára ehhez képest elhanyagolható tétel. Érdemes szettet vásárolni, így általában kedvezőbb az ár és a műszaki paraméterek is stimmelni fognak. Ha kisebb büdzsével gazdálkodsz, érdemes körülnézni az akvarista fórumokon, hátha tudsz használt, de jó állapotú eszközöket vásárolni.
  • Az akvárium elindítására szánt időn, illetve a növényeken nem érdemes spórolni. Egy jól beállított akváriumban a halak, a növények és a mikroorganizmusok együttese alkotja azt a törékeny rendszert, ami minimális külső beavatkozással egyensúlyban tartható.
  • Érdemes rendszeresen ellenőrizni a szakkereskedésekben vásárolható tesztcsíkok segítségével a víz minőségét. Mivel a víz folyamatosan párolog, de a benne oldott ásványi anyagok nem, az akvárium vize egyre keményebbé válik. Ezért előfordulhat, hogy a vízpótlást részben lágyított (desztillált) vízzel kell végezni.
  • Az új növények egy ideig a tartalékaikat használják, de pár héttel vagy hónappal később elkezdhetnek sárgulni vagy kopaszodni, ha nem kapnak elegendő tápanyagot. Ilyen esetekben speciális, akváriumi növényeknek való tápoldatot vagy tápsót kell használni.
  • Ha az akváriumban elkezd szaporodni az alga, az a legtöbb esetben azt jelenti, hogy túl sok a bomlástermék (a halak túl sok eleséget kapnak vagy túlszaporodtak), és ezzel párhuzamosan elégtelen a szűrés. A zöld alga jelenléte emellett arra is utalhat, hogy túl sok fény éri az akváriumot. Ilyenkor ki kell deríteni a probléma okát, és ezt orvosolni – gyakoribb vízcserével, árnyékolással, hatékonyabb szűréssel. Az algaevő halak nem esznek meg minden algát, és önmagukban általában nem képesek helyreállítani az egyensúlyt. Ugyanígy a házmesterhalaknak nevezett fajták sem képesek elvégezni helyettünk a takarítást.
  • A megfelelően tartott halakat nem viseli meg, ha egy-egy nap nem kapnak enni – a koplalás előtt és után azonban ne adj nekik a szokottnál többet, nehogy megártson. Ha 3 napnál tovább nem tudsz róluk gondoskodni, kérj meg valakit, hogy etesse őket, vagy szerezz be időzítős etetőt. Ha több hétre utazol el, akkor viszont muszáj olyan segítőt keresned, aki tudja vállalni a vízcserét (bár ez az akvárium méretétől is függ – egy többszáz literes akváriumban lassabban halmozódnak fel a méreganyagok, mint egy 50 literesben).
  • Az akváriumban a halak mellett más állatfajokat is tarthatsz, például vízicsigát, garnélát. Ezeknek az állatoknak is megvannak azonban a saját igényeik, mielőtt vásárolsz belőlük, tájékozódj a szükségleteikről!

Szerkesztés Amire szükséged lehet

  • Akváriumként használható speciális üvegtartály (30 liternél kisebb, illetve gömb formájú üvegben ma már tilos halat tartani az állatvédelmi törvény szerint)
  • Az akvárium méretének megfelelő szűrő, levegőztető, világítótest és fűtőtest
  • Aljzat és dekorációs elemek: nagyobb kövek, gyökerek vagy faágak, műanyag vagy kerámia dekorációk
  • Élő növények
  • Díszhalak az akváriumi életkörülményeknek megfelelő számban és nagyságban
  • Többféle haleledel, esetleg tápszer a növényeknek
  • Legalább egy-két tiszta, más célra nem használt vödör a vízcserékhez
  • Tiszta műanyag cső és szivacs az akvárium takarításához
  • Kis háló, amivel szükség esetén kiveheted a halakat
  • Tesztcsíkok a vízminőség ellenőrzéséhez

Szerkesztés Figyelmeztetések

  • Az akvárium helyének kiválasztásánál gondolj arra, hogy a vízzel telt tartályt nem lehet mozgatni! Nem szerencsés, ha az akváriumot tűzi a nap, inkább állítsd egy sötétebb sarokba (a saját világítás gondoskodik a növények számára szükséges fényről). Legyen a közelben konnektor a műszaki berendezések működtetéséhez. Ha a szűrő/levegőztető zaja zavarná a pihenésedet, akkor az akváriumot ne tedd a hálószobába!
  • Ha olyan dekorációs elemet szeretnél az akváriumba tenni, amit nem szakkereskedésből szerzel be (például a természetben gyűjtött faágat vagy követ), akkor mindig alaposan utána kell nézni annak, hogy nem oldódik-e ki valamilyen mérgező anyag az adott tárgyból (például a tölgyfából csersav, a mészkőből mész kerülhet a vízbe). Ha megfelelő alapanyagot sikerült beszerezni, akkor is alaposan tisztítsd meg, többször sikáld át és áztasd be napokra váltott vízben, mielőtt az akváriumba tennéd.
  • Mindig moss kezet, mielőtt és miután az akváriumba nyúlsz!
  • A díszhalak sajnos nagyon érzékeny állatok, nehezen viselik a stresszt és a változó körülményeket. Ha a tartásukba fogsz, fel kell készülnöd arra, hogy a legodaadóbb gondoskodás mellett is elpusztulhat időnként egy-egy gyengébb példány. Ha viszont egymás után több is elhullik, az mindenképp azt jelenti, hogy komoly fertőzés támadta meg az akváriumot.

Szerkesztés Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

JViki