Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

A szén-monoxid-mérgezést felismerni

A lap korábbi változatát látod, amilyen Bya (vitalap | szerkesztései) 2013. november 21., 08:34-kor történt szerkesztése után volt. (Szén-monoxid-mérgezés esetén a következők a teendők:)

Hogyan kell a szén-monoxid-mérgezést felismerni?

Szen monoxid mergezes felismerese.jpg

Fűtésszezonban gyakran fordulnak elő szén-monoxid-mérgezések. Szén-monoxid akkor keletkezik, amikor például valami miatt (pl. beesett tégladarab) beszűkül a kémény járata, és így a nyílt égésterű hőtermelő-berendezésből az égéstermék nem tud rajta keresztül távozni. Azonban akkor is nagy mennyiségű szén-monoxid keletkezik, ha a nem megfelelő levegő-utánpótlás miatt tökéletlenebb égés alakul ki a fűtőberendezésben. A szén-monoxid a légúton keresztül bejut a szervezetbe, és az alsó légutak végén található léghólyagocskákon keresztül beszívódik a vérbe. Mivel erősen kötődik az oxigén szállítását végző hemoglobinhoz, ezért meggátolja a vörösvértestek oxigénszállítását. Ennek pedig az a következménye, hogy a szervezet oxigénfelvétele és ellátása akadályozottá válik, azaz egyre nehézkesebbé válik a légzés. A súlyos oxigénhiány pedig káros hatással van a tüdőre, a szívre és az agyra. A magas (20% feletti) koncentrációjú szén-monoxid tartós belégzése tehát súlyos károsodásokat okoz, akár halálhoz is vezethet. A szén-monoxid-mérgezés tünetei könnyen összetéveszthetőek más betegségek tüneteivel, de cikkünkben igyekszünk tanácsokat adni a felismeréséhez, illetve az ilyenkor szükséges (életmentő) teendőkhöz.

Lépések

A szén-monoxid-mérgezés jellemző tünetei:

  1. Kezdeti tünetek: kábultság, zavartság, nyugtalanság, fejfájás, fülzúgás, hányinger, szédülés, bőrpír.
  2. Súlyosabb tünetek: végtagokon, majd az egész testen kialakuló izomgörcs és bénultság, ritmuszavar, hányás, súlyosabb esetben eszméletvesztés vagy fulladás.
  3. Legsúlyosabb tünetek: az izomzat ellazul, légzésbénulás alakul ki, melynek halál a következménye. Ha ez nem következik be, akkor csak később derül ki, hogy a súlyos oxigénhiányos állapot miatt a beteg szenvedett-e maradandó agyi károsodást.
  4. További figyelmeztető jelek:
    • Mindenképpen szén-monoxid-mérgezésre kell gyanakodni, ha a fent említett tüneteket produkáló személy potenciálisan veszélyes helyen (pl. kazánházban, rosszul szellőző, nyílt égésterű hőtermelő-berendezést használó helyiségben) tartózkodott.
    • Abban az esetben is szén-monoxid-mérgezés állhat a háttérben, ha több, potenciálisan veszélyes helyen tartózkodó személynél is jelentkeznek ezek a panaszok.
  5. A szén-monoxid-mérgezés továbbá nagyban függ a koncentráció mértékétől és a magas szén-monoxid tartalmú levegőn való tartózkodás időtartamától:
    • A levegő szén-monoxid tartalmának egészségügyi határértéke 35 ppm (ppm = pars per million, azaz egymillió gázmolekulából legfeljebb 35 lehet szén-monoxid).
    • 200 egység szén-monoxid tartalmú levegőn való tartózkodás 2-3 óra után csak enyhe fejfájást, szédülést okoz,
    • 400 egységnél 1-2 óra múlva már erős fejfájás, 3 óra elteltével pedig életveszélyes állapot alakul ki,
    • 800 egységnél 45 percen belül szédülés, émelygés, görcs, 2 órán belül ájulás,
    • 9000 egységnél pedig 1-2 percen belül halál következik be.

Szén-monoxid-mérgezés esetén a következők a teendők:

  1. Ha mi magunk észleljük, hogy megemelkedett a helyiségben a levegő szén-monoxid tartalma, akkor azonnal menjünk ki a friss levegőre! Gondoskodjunk a helyiség alapos átszellőztetéséről, illetve kérjünk szakértői/műszaki segítséget is hozzá, valamint a tüzelőberendezések ellenőrzéséhez!
  2. Ha a „jellegzetes” tüneteket (pl. fejfájás, rosszullét, hányinger) is észleljük, akkor forduljunk orvoshoz!
  3. Ha a szén-monoxid-mérgezést szenvedett személy mozgásképtelen, akkor szabadítsuk ki a mérgezés helyszínéről, és vigyük ki a szabad levegőre! Nyugtassuk meg, és hívjuk ki a mentőket (104)! Ha szakértőkre bíznánk a kimentését, akkor hívjuk ki a tűzoltókat (105)!
  4. Ha leállt a légzése, akkor azonnal kezdjük meg a lélegeztetését, és hívjuk ki a mentőket!
    • Lélegeztetés: Nyissuk meg a légutakat! Kezünket zsebkendővel vagy papírtörlővel befedve nyúljunk be mélyen a beteg szájüregébe, hogy meggyőződhessünk arról, semmi nem zárja el a légcsövet. Ha a sérült nincs eszméleténél, a nyelv hátraeshet, ami blokkolja a levegő szabad áramlását a tüdőbe. Ezért a szabad légutak biztosítása létfontosságú! Óvatosan helyezzük a kezünket a homlokára és finoman döntsük hátra a fejét. Két ujjal finoman emeljük fel az állát. Ellenőrizzük, hogy lélegzik-e: hallgassuk a légzést, nézzük, hogy emelkedik-e a mellkas. Ha 10 másodpercig nem tapasztalunk légzést, kezdjük el lélegeztetni. Ehhez percenként 12-15-ször fújjunk levegőt a sérült orrába!
  5. Ha nem eszméletlen az illető, és nem számol be erős rosszullétről, akkor is hívjuk ki a mentőket! Ilyen esetben is fontos a 100%-os oxigénnel történő lélegeztetés, ez segíti elő ugyanis a méregtelenedést.

Tippek

Amire szükséged lehet

  • tünetek felismerése
  • a felsorolt tanácsok betartása
  • elsősegélynyújtás
  • szakértői segítség a helyiség átszellőztetéséhez, a tüzelőberendezések ellenőrzéséhez

Figyelmeztetések

  • A szén-monoxid-mérgezés tüneteit nagyon könnyű összetéveszteni más betegségek tüneteivel! Infarktusra, strokera, vagy akár agyvérzésre is utalhatnak a szén-monoxid-mérgezés tünetei, mint például az oxigénhiányos állapotból következő fejfájás, szédülés, zavartság, bénultság.
  • Mindig kérjünk szakértői segítséget (mentők, tűzoltók)!
  • Ha egy szén-monoxiddal telt helyiségbe mennénk be kimenteni valakit, akkor maximum egy lélegzetvételnyi ideig tartózkodjunk ott, illetve csak megfelelő védőfelszereléssel hatoljunk be!
  • Soha ne kezdjük el az újraélesztést a szén-monoxiddal mérgezett helyen! Ezzel sem a betegen nem segítünk, és még a mi életünket is veszélyeztetjük!
  • Szén-monoxid-mérgezés nem csak fűtésszezonban fordulhat elő! Gépjárművek zárt térben (pl. garázsban, mélygarázsban, szűk alagútban, hó alá ragadva és járatva a motort, miközben a kipufogó is el van zárva) történő üzemeltetése során is keletkezhet szén-monoxid. De olyan esetben is, amikor nagyon forró, szélmentes az időjárás és a nem megfelelő levegő-utánpótlás miatt például egy vízmelegítő miatt felgyűlik a mérgező gáz. Ilyen esetben is járjunk el a fent felsorolt tanácsok szerint!

Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

Bya