Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

A bambuszt gondozni

Szerkesztés Hogyan kell a bambuszt gondozni?

Bambusz-gondozasa.jpg

A bambusz gondozása nem körülményes, de fontos, hogy folyamatosan gondoskodjunk a tápanyag-utánpótlásról, valamint az öntözésre is nagyon oda kell figyelni, különösen a frissen ültetett bambusz esetében.

Szerkesztés Lépések

  1. Az újonnan ültetett bambuszt enyhe időben hetente kétszer, míg forrós, szeles időben akár naponta öntözzük. Ilyenkor egy 20 literes tároló esetén nyugodtan adhatunk 2 liter, míg ennél nagyobb tároló esetén akár 4 liter vizet is. Ha az ifjonc bambusz forró napokon vagy szeles időben nem kap elegendő vizet, az gyenge növekedést eredményez. Ha viszont túl sokat öntözzük a frissen ültetett bambuszt, könnyen ledobja a leveleit.
  2. A már jól meggyökerezett bambusz azonban kevesebb vízzel is túléli, és bírja a túlöntözést is.
  3. A lehulló leveleket hagyjuk a bambusz alatt, hiszen ez puhán, nyirkosan tartja a földet, és pótolja a fontos tápanyagok egy részét. Ha azonban nem szeretnénk, hogy ezek a levelek látszódjanak, ültessünk köré alacsony növésű, árnyékot tűrő talajtakaró bambuszt, mely átengedi a lehulló leveleket, miközben jótékonyan el is takarja az ebből készült talajtakarót.
  4. Áprilisban, valamint nyáron gondoskodjunk 5-8 cm komposztról a bambusz körül, és azon a területen, amerre szeretnénk, hogy szaporodjon.
  5. Metsszük meg időnként!
    • A bambusz egyes részei nagyjából 10-15 évig élnek, de mivel újabb és újabb hajtást hoz, így a növény maga jó pár évtizedig elél. Ezért fontos, hogy az idősebb és kevésbé szép hajtásokat időről időre eltávolítsuk. Nem kell a metszés miatt aggódni, a vágásokat közvetlenül a csomók felett ejtsük meg.
    • Ha levágjuk a tetejét, némileg az oldalsó ágakat is nyessük meg, hogy kiegyensúlyozottabbnak tűnjön a növény.
    • A talajtakaró bambuszokat minden tavasszal a föld magasságában vágjunk vissza, így rövidebb és sűrűbb lesz.

Szerkesztés Amire szükséged lehet

  • komposzt
  • sok víz

Szerkesztés Figyelmeztetések

  • A bambusz gyökereinek elburjánzását meg kell akadályozni, különben nagy gondokkal szembesülhetünk: szinte lehetetlen lesz kiirtani.

Szerkesztés Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

Magrathea Kertépítés