Tudatosan ügyelnem az anyajegyeimre

Innen: Hogyankell.hu

[szerkesztés] Hogyan kell tudatosan ügyelnem az anyajegyeimre?

Anyajegy.jpg

Kevés olyan ember van, akinek testén ne lenne egy-két anyajegy. Formájuk, méretük, számuk nagyon változatos, és akár megkülönböztető jegyként is szolgálhatnak. Az azonban sokaknak nem jut eszébe, hogy az anyajegyekre oda kell figyelni, mert elváltozásuk betegséget okozhat. Figyelj oda tudatosan anyajegyeidre, hogy elkerülhesd a negatív következményeket.

[szerkesztés] Lépések

  1. Az anyajegyek folyamatosan jelenhetnek meg testünkön fiatal felnőttkorig, vagy a régiek is mehetnek át változásokon. Ezért fontos, hogy be tudd azonosítani milyen típusú anyajegyről van szó:
    • közönséges anyajegy általában gyermekkorban jelenik meg, körvonala éles, formája nagyjából szabályos. Napsütötte felületen és naptól védett részeken is előfordul.
    • melanóma az emberi életszakasz későbbi részében alakul ki, mind napnak kitett, mind pedig a naptól védett helyeken megjelenhet. Széle elmosódott, szabálytalan formájú.
    • atípusos anyajegy szabálytalan formájú, nincs élesen körülhatárolt széle. Főként azokon a területeken alakulnak ki, amelyeket nem ér közvetlen napfény (ruha alatt). Megjelenésük esélye az életkor előrehaladtával nő.
  2. Ne várd meg, míg valami probléma merül fel az anyajegyeiddel kapcsolatosan (pl. vérzés, fájdalom). Évente érdemes legalább egyszer szűrővizsgálaton részt venned a bőrgyógyászaton. Ez egy rutin ellenőrzés, mely semmilyen fájdalommal nem jár, de nagyon hasznos a megelőzés szempontjából.
  3. Időnként önmagad is megvizsgálhatod anyajegyeidet, ahol az alábbi jellemzőket vedd figyelembe, melyek közül, ha több kritérium is érvényes anyajegyeidre, akkor mindenképpen keress fel egy bőrgyógyászt:
    • asszimmetria: nem egyenletes formák esetén gyanús lehet az anyajegy
    • határok: éles határok legyenek, ha nem így van, érdemes megnézetni bőrgyógyásszal
    • szín: egyenletes szín a kívánatos, ha többtónusú, akkor szakorvossal gyakrabban kell ellenőriztetni
    • átmérő: 5 mm-nél nagyobb anyajegyeket rendszeresen ellenőriztetni kell

[szerkesztés] Tippek

  • Ha anyajegyeddel kapcsolatosan nem észlelsz problémát, de kozmetikai vagy egyéb szempontból zavar, akkor is érdemes eltávolíttatni. Lézerrel vagy kisebb vágással pár perc alatt eltüntetik, és nem okoz több kellemetlenséget. Az eltávolítás mindig az anyajegy környezetével együtt történik, melyet szövettani vizsgálatra küldenek utána, így teljesen biztonságos az eljárás.


[szerkesztés] Amire szükséged lehet

  • Évenkénti bőrgyógyászati ellenőrzés
  • Anyajegyeid ellenőrzése otthon, tudatos odafigyelés
  • Naptej


[szerkesztés] Figyelmeztetések

  • Ha az anyajegyed begyullad, viszket, ég, vérzik, azonnal fordulj bőrgyógyászhoz.
  • Napozáskor a nagyobb anyajegyeidet külön is bekenheted naptejjel, hogy fokozottan védelem alatt legyen.

[szerkesztés] Kapcsolódó források, hivatkozások

Az oldal szerzői

Gycsutk, SzNiki