Főmenü megnyitása

Hogyankell.hu β

Módosítások

Hőszigetelni

6 957 bájt hozzáadva, 2014. július 4., 11:22
Új oldal, tartalma: „== Hogyan kell hőszigetelni? == == Lépések == # Az első lépés a ház feltérképezése. Tudnunk kell, hogy pontosan hol és hogyan kell majd hőszigetelnünk, amit…”
== Hogyan kell hőszigetelni? ==

== Lépések ==

# Az első lépés a ház feltérképezése. Tudnunk kell, hogy pontosan hol és hogyan kell majd hőszigetelnünk, amit azáltal állapíthatunk meg a legjobban, hogy házunkról szakember segítségével hőtérképet készíttetünk. A hőtérkép kiválóan képes megmutatni, a ház mely részei azok, ahol a legtöbb hőenergia távozik, azaz ahol a leginkább szükség volna a szigetelésre. Hőkamerát ma már kereskedelmi forgalomban is lehet kapni, a szakemberek azonban ezeket az – általában 10-15 ezer forintos áron kapható – készülékeket több okból sem ajánlják. A legfőbb az, hogy ezek a szerkezetek, a szakemberek által használtakkal ellentétben, csak egy-egy ponton, kisebb, behatárolt területeken képesek meghatározni a hőmérsékletet, a ház teljes felületéről nem tudnak átfogó képet adni, amely pedig az egész folyamatnak a lényege lenne.
# Ezután meg kell állapítanunk, hogy pontosan hová és milyen típusú hőszigetelést kell beszereznünk. Ez nem egyszerű művelet, hiszen más és másfajta szigetelések alkalmasak például a lábazat, a homlokzat vagy éppen a tető szigetelésére. Nem ez az egyetlen probléma, a beépítésre is figyelni kell, hiszen nem mindegy például az sem, hogy hogyan tudjuk a lapokat beépíteni, milyen szerkezetű, milyen idős, milyen statikai tulajdonságokkal rendelkezik az adott épület. Mindenképpen érdemes ennél a lépésnél is kikérni a szakemberek tanácsát, mivel a rosszul megválasztott anyag hosszú távon megbosszulhatja magát, és lehet, hogy nem csak nem térül meg a befektetés, de további költségekkel jár majd a hibák kijavítása.
# Vizsgáljuk meg, hogy ahol szigetelnünk kell, pontosan milyen anyagot kell majd hőszigetelnünk. Nem mindegy, hogy vasbetont, mészhomok téglát, ytongot vagy régebbi típusú téglákat vagy más típusú építőanyagot találunk, mivel bár a hőszigetelés típusa ilyen esetekben egyezhet, a vastagságuk mindenképpen különböző lesz ezen anyagok különböző hőáteresztési képességei miatt.
# Szerezzük be a szükséges szigetelést! Ez nem csak a szigetelőlapok megvásárlását jelenti, azokhoz meg kell vennünk a rögzítéshez szükséges dübeleket, hálót, ragasztóanyagot, vakolatot, illetve a homlokzat, tető vagy lábazat javításához, átalakításához szükséges eszközöket, szerszámokat és anyagokat. Mielőtt tehát nekiállunk a vásárlásnak, alaposan mérjük fel, mire lesz szükségünk, készítsünk listát és többször is ellenőrizzük azt.
# A tényleges hőszigetelésnél az első lépés mindig a felület előkészítése, amely igen nagy odafigyelést kíván meg. A felületet alkalmassá kell tennünk arra, hogy a szigetelést tökéletesen képes legyen megtartani, ne tegyen abban kárt, hiszen csak így garantálhatjuk, hogy hosszú évtizedeken keresztül szolgál majd minket, és nem lesz szükség rövid időn belül javításra. A kiálló részeket le kell vakarni, a málladozó, leváló részeket eltávolítani, a régi szigeteléstől, tapétától, vakolattól lehetőség szerint megszabadulni. Érdemes a felületet tapadóhíd felhordásával megerősíteni, így jobban fogja bírni a szigetelés súlyát. Mielőtt nekilátnánk a szigetelőlapok rögzítésének, mindig bizonyosodjunk meg arról, hogy a felület teljesen tiszta, pormentes és száraz.
# Lábazat szigetelésekor az indítósíneket vágjuk méretre, majd ezt követően rögzítsük fel. Betonba általában körülbelül 80, téglába pedig 50 centiméter távolságban kell a síneket dübeleznünk, míg építési fa és OSB lemez esetén 40-50 centiméterenként facsavarral kell rögzítenünk azokat, legalább 2-3 centiméter mélyen.
# A szigetelőlapok rögzítésekor többféle ragasztót is használhatunk. Mindig ellenőrizzük, hogy az adott ragasztó a kiválasztott szigetelőanyaghoz és a felülethez megfelelő-e! A ragasztón szereplő utasításoknak megfelelően szükség esetén hígítsuk azt, keverjük ki, majd a megadott vastagságban hordjuk fel a falra rövid pihentetést követően. Ha ragasztjuk a szigetelőlapokat, nem szükséges azok teljes felületét bekenni, ügyelnünk kell azonban arra, hogy egyenlően osszuk el, az élekre pedig ne kerüljön a ragasztóból.
# A dübelezést végezhetjük hagyományos módszerrel, az EPS lapok rögzítése után, de újabb típusok esetében az is lehet, hogy a felület előkészítése után kell sort kerítenünk erre.
# Az szigetelőanyag védelme és esztétikusabbá tétele érdekében felhelyezhetünk élvédőket is. Ilyenkor a hálós élvédőt méretre szabva ragasztóval kell azt felillesztenünk a megfelelő helyekre.
# Végül be kell ágyaznunk a hálót. Először a ragasztót kell felkenni a megadott vastagságban, majd az üvegszövethálót fentről lefelé ráilleszteni a felületre és lesimítani, ügyelve a gyűrődések és a megrogyás kiküszöbölésére.
# Vakolás előtti alapozás - mielőtt nekiállnánk a frissen felhelyezett szigetelés vakolásának, a száraz, pormentes felületet kenjük be alapozófolyadékkal, az utasításoknak megfelelően. Ezt végezhetjük ecsettel, hengerfejjel vagy más, erre alkalmas eszközzel is.
# Az utolsó lépés a vakolás, amely egyrészt esztétikailag javít a fal megjelenésén, másrészt védi azt a különféle környezeti hatásoktól és így meghosszabbítja élettartamát. A vakolást csakis +5 °C feletti hőmérsékleten, végezzük, olyankor, amikor nem vagyunk kitéve csapadéknak, folyamatos erős napfénynek, szélnek stb.

== Tippek ==

*A legfontosabb, amire oda kell figyelnünk, hogy a szigetelőlapok felhelyezésekor soha ne maradjanak rések, illesztési hibák, mivel ilyenkor hőhíd jöhet létre, ami nem csak csökkenti a szigetelés hatékonyságát, de penész megjelenésével is járhat!
*Szigetelést mindig csak száraz időben végezzünk! Amennyiben nedves, csapadékos időben állunk neki a folyamatnak, nem csak a szigetelés mehet tönkre, a rögzítés lehet nem megfelelő, de a szigetelés alatt megrekedő víz miatt rövid úton penész jelenhet meg, amely komoly egészségügyi problémákat is okozhat. Esős időben soha, semmilyen körülmények között ne szigeteljünk, mert az minden esetben konraproduktív.
*Nagyon figyeljünk oda arra, hogyan tároljuk a megvásárolt szigetelést, mielőtt rögzítenénk azt. Figyeljünk a termékleírásban foglaltakra és szakértői véleményt is kérhetünk. Aranyszabály, hogy a szigetelést semmiképpen se tároljuk se nedves helyen, se pedig úgy, hogy követlen napfénynek legyen kitéve, mivel ez nagyon komoly állagromlást idézhet elő.

== Kapcsolódó források, hivatkozások ==

* [http://ingatlanszalon.hu/epitkezes-felujitas/ Építkezés, felújítás]

[[Kategória:Otthon-kert]]
33
szerkesztés