Médiafelületet vásárolni

Innen: Hogyankell.hu

[szerkesztés] Hogyan kell médiafelületeket vásárolni?

Médiavásárlás.jpg

Bármit is akarunk hirdetni, szükség van valamilyen (média)felületre. Ha már kiválasztottuk a számunkra szimpatikus megoldást, már csak kapcsolatba kell lépni a tulajdonossal és megrendelni a megjelenést. Ugye, milyen egyszerű? Az alábbiakban azért összegyűjtöttünk néhány szempontot, amit a megrendelés előtt érdemes tisztázni.

[szerkesztés] Lépések

  1. Bár elsőre talán nem ez tűnik a legfontosabbnak, de mindenképpen azt egyeztesd le először, hogy a számodra szimpatikusnak tűnő felületet pontosan milyen módon és feltételekkel tudja átadni a médiatulajdonos. Előfordulhat, hogy egy újság csak kapcsolódó témájú (szerkesztőségi) tartalom mellett jelentet meg hirdetéseket, vagy hogy egy portál a főoldalára nem tesz ki pop-up bannereket, így neked is át kell gondolnod, hogy megfelel-e még a céljaidnak a felület.
  2. Ha a paramétereket tisztáztátok, általában az ártárgyalás kezdődik, ami több körös is lehet. Ha a médium először csak egy (irányadónak szánt) listaárat ad meg, akkor kérdezz rá konkrétan, hogy ebből tudnak-e adni valamilyen kedvezményt. Ha az ár még ezután sem (teljesen) elfogadató a számodra, próbálj olyan érveket találni, amelyekre hivatkozva további kedvezményt kérhetsz – például hogy más hirdetőknél nagyobb felületet kötsz le, vagy olyan időszakban hirdetnél, amikor kevesebben vesznek médiafelületet. Amennyiben még így sem tudtok megegyezni, érdemes más megoldást keresni – akár az adott médiumnál egy másfajta megjelenésben gondolkodni.
  3. Ha megállapodtok az árban, akkor az időzítést is egyeztetned kell – hiszen előfordulhat, hogy a jövő héten megjelenő havilap már a nyomdában van, így semmiképp se tudják beletenni a hirdetésedet. Ne csak a megjelenés kezdetét, hanem a végét is rögzítsétek, mert például megtévesztő lehet, ha egy hirdetés az akció vége után is a kedvezményes árat népszerűsíti.
  4. A szerződés aláírása előtt még érdemes néhány gyakorlati teendőt is egyeztetni, például hogy ki tördeli be a hirdetést, milyen formátumban kell átküldeni a bannert, vagy ki fogja kihelyezni az óriásplakátokat.
  5. Az utolsó pont, amit nem szabad elfelejteni, hogy mikor tekintitek teljesítettnek a szerződést, és hogy ezt hogyan méritek. A kihelyezett plakátokról például kérhetsz fényképet, az újságokból egy úgynevezett támpéldányt, a bannerekről pedig statisztikát.

[szerkesztés] Tippek

  • A médiavásárláskor érdemes partnerként tekinteni a médiatulajdonosokra, hiszen ők ismerik legjobban a fogyasztóikat. Ha például tudod, hogy nagyjából milyen médiumban szeretnél megjelenni, de nem pontosan tudod, hogy mi lenne hatékonyabb, nyugodtan kérd a tulajdonos vagy a hirdetésszervező segítségét.
  • A nagy médiaértékesítő vállalatok (sales house-ok) sok médiatulajdonossal állnak kapcsolatban, így ha megkeresed őket, egyszerre több felületből álló hirdetési portfoliót tudnak ajánlani számodra.
  • Ha nagyobb kampányt szervezel, de nem szeretnél minden médiatulajdonossal külön-külön egyezkedni, érdemes megbízni egy olyan marketing ügynökséget, amelynek a médiatervezés és -vásárlás területén is nagy tapasztalata van.

[szerkesztés] Amire szükséged lehet

  • Médiaterv
  • A médiatulajdonosok elérhetőségei (általában a médiumokban megtalálható az impresszumban, vagy egy külön médiaajánlat címszó alatt)
  • Odafigyelés a részletekre

[szerkesztés] Figyelmeztetések

  • A médiavásárlás előtt mindig alaposan gondold át, hogy milyen eszközzel, mikor és mit akarsz elérni!
  • Mint minden más esetben, médiavásárlásról szóló szerződést, megrendelőt is csak akkor írj alá, ha minden részletet egyeztettetek a teljesítéssel és a fizetéssel kapcsolatban.

[szerkesztés] Források, hivatkozások

Az oldal szerzői

JViki